Friday, April 11, 2008

Az "Allah nevében" kincs mindazoknak, akik megemlékeznek, erő forrása az erősöknek, védelem a gyengéknek, sugárzó fény a szeretőknek, boldog öröm azoknak, akik tele vannak vágyakozással. Az "Allah nevében" lelkünk megnyugvása. Az "Allah nevében" testünk megváltása. Az "Allah nevében" a szívünket bevilágító fény. Az "Allah nevében" az ügyeinket rendező elv. Az "Allah nevében" a közel lévők koronája. Az "Allah nevében" a céljuk felé haladók lámpása. Az "Allah nevében" az izzó szívű szeretők megnyugvása. Az "Allah nevében" az Ő neve, aki megtiszteltetésben részesít egyes szolgákat, és megaláz másokat. "Allah nevében", az Ő nevében, Aki a Pokol tüzét tartogatja ellenségeinek végső lakhelyül, és a Szépséget az Ő barátainak ígért találkozásra. "Allah nevében", az Ő nevében, Aki Egyetlen anélkül, hogy száma lenne."Allah nevében", az Ő nevében, Aki Örökkévaló, anélkül, hogy véget érne. "Allah nevében", az Ő nevében, Aki szilárdan áll, támogatás nélkül. Az "Allah nevében" a bevezető a Kegyes Korán minden szúrájához. Ez Annak a neve, Aki felvidítja azokat, akik a magányos elvonulást gyakorolják. Ez Annak a neve, Aki a teljesség érzésével tölti el az imájukat végzőket. Ez Annak a neve, Aki arra késztet minket, hogy jobb gondolatokkal tegyük jobbá az elménket. Ez Annak a neve, Akinek a megelégedését keresve álmatlanul virrasztjuk át az éjszakát. Ez Annak a neve, Aki csak annyit mond valaminek: "Legyél!", és az lesz. Ez Annak a neve, Aki messze felette áll annak, hogy fizikai tulajdonságokkal le tudjuk írni. Ez Annak a neve, Aki teljesen független a teremtményeitől. Ez Annak a neve, Aki magasztos fenségével mindenféle hasonlat fölé emelkedik."(Abdul Kadir Geilani)


2008. április 10.

3 dolog
Mikáil (a.s.) azt mondta: „Három dolgot szeretek ebben a világban: a könnyet hullató szemet, az Allahról megemlékező nyelvet, és az Allah félelmétől reszkető szívet.”


2008. április 9.

Hadísz
Suhaib (r.a.) arról számolt be, hogy Allah Küldötte (s.a.w.) azt mondta: „Amikor a Paradicsom lakói belépnek a Paradicsomba, Allah, az Áldott és Magasztos azt mondja majd nekik: ’Akarjátok-e, hogy még valamit adjak nektek?’ Így felelnek majd neki: ’Nem tetted-e fényessé az arcunkat? Nem engedtél-e be minket a Paradicsomba, és nem mentettél-e meg a Pokol tüzétől?’ És akkor Allah eltávolítja a fátylat. És azok, aki semmi drágábbat nem kaphatnak, élvezni fogják Allah arcának látványát.”

Kvíz, 5. forduló
As-salamu alaykum wa rahmatullah.A mindenki által annyira kedvelt feladattípus: Ki mondta (fél pont) és kinek (fél pont)? 1. Jogtalanul járt el veled, amikor a maga anyajuhai mellé a tiedet is elkérte. Bizony, azok között, akik javaikban társulnak egymással, számosan vannak, akik erőszakot tesznek a másikon, kivéve azokat, akik hisznek és jókat cselekszenek – de kevesen vannak ők!2. Irgalom ez az én Uramtól. Amikor azonban beteljesedik Uram ígérete, porrá fogja változtatni azt. Ez Allah ígérete, és Allah ígérete igazság.3. Rossz előjelnek tekintünk benneteket. Ha nem hagyjátok abba, bizony megkövezünk titeket és fájdalmas büntetéssel sújtunk benneteket.


Kvíz megoldások :)
Ezúttal Afra tollából , illetve billentyűzetéből :)1. A Hold kettészakítása volt előbb, és csak utána a Mirádzs.2. Mekka meghódítása volt előbb.Tabuk az első nagyobb csata -lehetett volna - Mekka meghódítása után - ha az ellenség is eljött volna-.3.Ibrahim halála sokkal később, már Mekka meghódítása után volt, így az uhudi csata volt előbb, amit a mekkai hitetlenekkel vívtak.4. Nyilvánvaló, h Hz. Fatima (ra) születése előbb volt, mint a Szomorúság Éve, mivel ő is Hz. Khadidzsa (ra) lánya. Hz Khadidzsa (ra) viszont a Szomorúság Évében halt meg (többek között ezért is Szomorúság Éve).5. Hz. Oszmán (ra) lett előbb muszlim,Hz. Omár (ra) csak utána.6. Abu Talib a Szomorúság Évében halt meg (619.), a badri csata pedig már a Hidzsra után (622.) történt.

2008. április 4.

Khalilullah
Egy elbeszélés szerint a Mindenható Allah azt mondta Ábrahám prófétának (a.s.):„Bizony, te az Én bizalmas barátom vagy, és Én a Barátod vagyok. Ezért hát bármikor is nézzek a szívedbe, soha ne lássak ott senkit, Rajtam kívül. Mert különben elvágom a szeretet fonalát, mert Én csak azokat választom bizalmas barátaimul, akiknek a szíve nem fordul más felé Rajtam kívül, még akkor se, ha a tűzbe vetnék őket. Ilyen embereknek a szívébe ültetem az Én szeretetemet. Megadtam nekik az Én szeretetemet – és milyen áldás érhetne fel ezzel? Milyen megtiszteltetés lehetne nagyobb ennél? Hatalmamra és Fenségemre esküszöm, hogy meggyógyítom azoknak a szívét, akik Hozzám fordulnak. Mert aki Engem szeret, bizony, Én is szeretem őt.”Azok szerint, akik ismerik a Mindenható Allahot, a szeretet olyan mag, amelyet a szívek talajába vetnek el, és az intelligencia vizével öntözik. És ez a mag a talaj termékenységének és a víz tisztaságának megfelelően hoz gyümölcsöt. A jó föld könnyedén hoz bőséges termést, Ura engedelmével, de a rossz föld csak keveset terem, és azt is nehezen.(Mahmud Sami Ramazanoglu: Ábrahám próféta)


2008. április 3.

Abu Bakr (r.a.)
Amir ibn Abdullah ibn Zubair (r.a.) azt beszélte el: Abu Bakr (r.a.) gyakran szabadított fel rabszolgákat, akik az Iszlámot felvették. Öregasszonyokat és általában asszonyokat is felszabadított, ha az Iszlámot felvették. Az apja azt mondta neki: „Fiam, látom, hogy gyengéket szabadítasz fel. Miért nem szabadítasz fel inkább erős ifjakat, akik melléd állnának, megvédelmeznének, és elriasztanák a támadóidat?” Abu Bakr azt felelte: „Apám, én arra vágyom, ami Allahnál van”. (Imam Suyuti: A kalifák története)



Abu Bakr (r.a.)
Ali (r.a.) azt mondta: „Mondjátok meg nekem, ki a legbátrabb ember!”. Akik körülötte voltak, így feleltek: te. „Ami engem illet, soha nem kerültem szembe senkivel úgy, hogy meg ne tettem volna, amit kell, de azt mondjátok meg, hogy ki a legbátrabb ember” – mondta Ali (r.a.). „Nem tudjuk. Ki az?” – kérdezték a társai. „Abu Bakr. Badr napján menedéket készítettünk Allah Küldöttének (s.a.w.) a nap elől, és megkérdeztük: Ki marad Allah Küldöttével (s.a.w.), hogy a hitetlenek váratlanul meg ne támadhassák? És Allahra, senki nem vállalkozott, csak Abu Bakr, aki a kardját Allah Küldötte (s.a.w.) feje fölé tartotta, és nem támadhatott rá úgy senki, hogy ő vissza ne verte volna. Ő hát a legbátrabb ember.”Ali (r.a.) azt is monda: Láttam én Allah Küldöttét (s.a.w.), mikor a kurajs törzs tagjai körülvették. Egyikük megragadta, a többiek pedig a földre lökték, és azt kérdezték: „Te vagy-e az, aki az isteneinket egyetlen istenné akarja tenni?” Allahra, senki nem mert odamenni, csak Abu Bakr (r.a.), egyiket leütötte, a másikat megragadta, és rájuk kiáltott: „Jaj nektek! Megölnétek egy embert, csak azért, mert azt mondja: Az én Uram Allah?” Akkor Ali (r.a.) az arcára szorította a köntösét, és úgy zokogott, hogy könnyes lett a szakálla, és felkiáltott: „Allahra! Vajon jobb-e Fáraó népének hívője, mint Abu Bakr?” Mindenki csendben volt, de Ali (r.a.) folytatta: „Hát nem feleltek? Allahra, Abu Bakr életéből egyetlen óra jobb, mint ezer óra egy olyan ember életéből, mint Fáraó népének hívője, mert az elrejtette a hitét, de Abu Bakr nyíltan kijelentette”. (Imam Suyuti: A kalifák története, részlet)


Magamról
Név: Halima
Lakhely: halima@hanif.hu
"Ha az imádkozó tudná, milyen mértékben veszi körül Allah Kegyelme, soha nem emelné fel a fejét leborulásból"
Teljes profil megtekintése
Linkek
Törökországi blog
Hanif főoldal
Korábbi bejegyzések
Allah nevében
3 dolog
Hadísz
Kvíz, 5. forduló
Kvíz megoldások :)
Khalilullah
Abu Bakr (r.a.)
Abu Bakr (r.a.)
Ápr. 1. esti kérdés
A szépségről
Archívum




-->

No comments: